Himnusz
Kölcsey Ferenc
(1790-1838)
A reformkor nagy költõje, az elvi alapon álló magyar kritika megindítója, nagyhatású szónok és politikus, Nemzeti Himnuszunk szerzõje. Középbirtokos nemesi családból született Szõdemeteren. Kis korában árvaságra jutott, fél szemét himlõ következtében elveszítette. 1796-ban a debreceni kollégiumba került, itt végezte el jogi tanulmányait is. 1810-ben lett Pesten joggyakornok, megismerkedett Kazinczy pesti barátaival. Pályája elején Kazinczy nyelvújító mozgalmának volt harcos híve, az irodalom fejlesztésével a polgári fejlõdését kívánta elõremozdítani. 1817-ben fordulat következett be pályáján. Kiábrándult Kazinczy elvont humanizmusából, bírálta a fordításirodalmat propagáló elveit, s az eredeti alkotóktól várta az irodalom fejlõdését. Hazafias verseivel a haladás ügyéért harcolt, s a cselekvõ hazafiasságot hirdette, a korabeli nemesi tespedéssel a dicsõ múltat, a szabadságmozgalmak emlékét állította szembe. A reformmozgalom elõrehaladtával lehetõség nyílt politikai szereplésére is. 1832-ben országgyûlési követ lett, s a haladó ellenzék legkiválóbb szónokaként a polgárosodásért és a jobbágyság terheinek csökkentéséért vívott harcban találta meg hivatását. Kiállt a magyar nyelv hivatalossá tétele, az 1831-es felkelésben levert lengyelek mellett. A kormánnyal és a rendekkel vívott harcát Országgyûlési naplójában örökítette meg. 1838-ban, hazafiúi csalódásának mélypontján írt Zrínyi második éneke c. verse ugyan a nemzet halálának döbbenetes jóslatával végzõdik, de unokaöccséhez írt eszmei végrendeletében és tevékeny munkásságában a jövõbe vetett hit jutott kifejezésre. Éppen befejezte a Wesselényi védelmére írt röpiratát, mikor a halál Csekén elragadta.
Versben
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!
Cseke, 1823. január 22.
Zenében
Erkel Ferenc
( Gyula 1841. november 7.- Budapest 1893. junius 15.)
Operákon kívül karműveket, dalokat, kísérőzenéket, zongoradarabokat, zenekari műveket is komponált. Gazdag életműve példaértékű.
Ő zenésítette meg a Himnuszt.
„A nyertes pályamű szerzőjének Erkel Ferencz kiálltaték ki. Szívesen osztozunk a közönség élénk éljenkiáltásaiban, mellyekkel a nyertes szerzőt kihívta... Most csak az van hátra, hogy Erkelünk gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy ez nem sokára a legnagyobb népszerűséget vívandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik” (Honderű)
Előadja a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar
Vezényel: Kocsis Zoltán