Gábor Áron
Bem tábornok után talán neki volt a legnagyobb szerepe Erdély felszabadításában és az ottani ellenállás megerősítésében.
1848 szeptemberében veszélybe került a magyar forradalom, az osztrák császári udvar megpróbálta a nemzetiségi kérdést kijátszani a forradalmi kormány ellen. A császári tisztek Erdélyben a román nemzeti mozgalmat használták fel az ellenforradalom céljaira. 1848 szeptemberében felfegyverkezett románok tízezrei gyűltek össze Balázsfalván. Októberben Puchner tábornok úgy látta, hogy elég fegyveres erővel rendelkezik, hogy átvegye a hatalmat Erdély fölött, általános népfelékelésre szólította fel a románokat, császári csapatokkal biztosította a Szászföldet.
Ezekre az intézkedésekre válaszul Berzenczei László kormánybiztos Agyagfalván székely népgyűlést hívott össze 1848. október 16.-ára
Október 16. Székely Nemzeti Gyűlés Agyagfalva.
Reggeli köd takarta az Agyagfalva alatti rétet. A nap halvány sugarai még nem tudták eloszlatni a tejszerű ködpárát.
Lassan gyülekeztek a székelyek a nagygyűlésre. Kis csoportokban vitatták meg a reménytelen helyzetet. A gyűlés kezdetére hatalmas tömeg gyűlt össze, hosszú bajszú idős emberek, harcedzett férfiak és lelkes fiatalok.
Az emelvényre fellépet Berzencei László kormánybiztos.
- Székelyek! Nem tűrhetjük, hogy székelyföld az oláhok és az osztrákok martalékává váljon!
- Nem engedjük! Abból nem esznek! Verjük ki őket Erdélyből!
- Utolsó vérünkig harcolni fogunk!
- Inkább meghalunk, de szülőföldünket nem adjuk!
Zúgott a lelkes tömeg. Öklök emelkedtek a magasba.
- Azért hívtam össze ezt a nagygyűlést, hogy megszervezzük az ellenállást. Egy nagy baj van, nincs ágyúnk, nincs puskaporunk. – mondta elkeseredett arccal a kormánybiztos.
- Van megoldás. – szólalt meg egy határozott hang, az emelvény mellett.
- Ki vagy Te jó ember? – kérdezte László. – Gyere ide fel és mondd el, milyen megoldásra gondolsz?
Az egyszerű ruhába öltözött szerény férfi magabiztos léptekkel ment fel az emelvényre.
- Gábor Áron vagyok. Ahhoz, hogy legyőzzük Puchner tábornokot és az oláh felkelőket, ágyúkat kell önteni.
- Ki ez? Mit akar? Ágyút önteni, ki hallott ekkora badarságot? – hangos nevetés, gúnyos, lenéző szavak, mondatok röpködtek a levegőben.
- Kedves Áron ez olyan képtelenség, mintha Csaba királyfit kérnéd, hogy álljon a seregeink élére! – mondta a kormánybiztos, mosolyát leplezve.
Az egyik idősebb székely odafordult társához.
- Te tudod ki ez? Ez egy paraszt, aki a földjét műveli! – hangos hahotába kezdett.
Mellettük egy középkorú férfi a fejét ingatta erre a kijelentésre.
- Rosszul tudod Miklós. Katonai szolgálatát Kézdivásárhelyen kezdte, aztán Gyulafehérvárra került, ahol tüzérségi kiképzést kapott. Pesten és Bécsben katonai-műszaki ismereteket szerzett, dolgozott ágyúgyárban is, megtanulta az ágyúk szerkezetének és kezelésének minden csínját-bínját. Mikor lejárt a katona ideje, az asztalosmesterséget is kitanulta, gyönyörű bútorokat készített, sőt, még egy szárazmalmot is. A maga és családja megélhetéséhez szükséges élelmet saját maga termelte, ültette, gondozta, kapálgatta, aratta, egy aratógépet is készített, amely 12 ember munkáját képes elvégezni. – mondta némi rosszallással a hangjában.
1848 novemberében már egész Erdély elveszett a magyar ügyre nézve. Enyed, Torda, Dés, Szamosújvár után Kolozsvár is elesett. A székely tábort Marosvásárhelyen szétszórták. Heydte osztrák tábornok betört Udvarhelyre, már Csíkszéket is hatalmába kerítette.
Csüggedés, kétségbeesés vett erőt az embereken. Ez alatt az oláh rémuralom fénykorát érte Erdélyben. Egyik magyar családot a másik után irtották ki. Egyik magyar közösség után a másik borult lángba. Iancu és Axente, az oláh hordák vezetői elemükben voltak. Egyedül Háromszék nem hódolt meg, Háromszék állott rendületlenül!
November 28-ára gyűlést hívtak össze Sepsiszentgyörgyre, hogy Puchner cs. királyi kormányzónak feltétlen meghódolást követelő proklamációjára megadják a választ.
A gyűlés nagyon népes volt. Részt vett benne a megyének minden számottevő embere, volt néhány főtiszt is.
Dobai Károly ezredes elolvasta Puchner fenyegető átiratát.
Voltak, kik követelték az ellenállást, voltak, kik a rossz hírektől lehangolva, a teendők higgadt megfontolását ajánlották.
– Ha kell, mind meghalunk, de meg nem adjuk magunkat! – kiáltotta közben Nagy Ferenc, gidófalvi református lelkész.
– Helyesen mondja! Úgy van! Nem adjuk meg magunkat! –zúgta a tömeg.– Ez mind nagyon szép – mondja Dobai ezredes –, de a háborúhoz pénz kell! Nincs ágyúnk, nincs puskaporunk, nincs semmink, amivel felvehetnénk a harcot ekkora túlerővel szemben.
Az addig háttérben megbúvó Gábor Áron szólásra emelkedett:
- „Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Lesz ágyú, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak.”
Háromszék önvédelmi hadseregének parancsnoka lehangoló szavakkal illette a hadi felszerelést.
- Ágyú nincs, mert amit itt öntenek, csak puffogtatni való. – válaszolta.
- „Ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, és azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tízlépésnyire az ágyú elébe céltáblának! „– mondta határozott hangon Áron.
Szavai új reményt öntöttek az elkeseredett emberekbe, akik ezúttal kitörő lelkesedéssel fogadták szavait. A háromszékiek elhatározták, hogy fegyverrel védik meg szabadságukat és ennek megszervezése érdekében mindent elkövettek a következő hetekben. Gábor Áron ingóságai jórészét pénzzé tette, a háromszékiek pedig sorra hordták hozzá harangjaikat; mindenből ágyút öntöttek. Az első ágyúkat Bodvajon készítette melyet Jancsi"- nak neveztek.
Az első két ágyút 1848. november 28-án mutatták be Sepsiszentgyörgy főterén.
Hangos kocsizörgéssel közeledett az első ágyú. Nagy tömeg gyűlt össze a főtéren. A négy ló vontatta löveget, miután átvonult a városon, egy dombon állították fel. Gábor Áron személyesen állt az ágyú mögé, és első lövése a cél kellős közepébe talált, ami nagy lelkesedést váltott ki a szemlélőkből. A nagygyűlés kimondta a fegyveres önvédelmet, és Gábor Áront további ágyúk öntésével, illetve a tüzérség megszervezésével és kiképzésével bízták meg, viszont az ágyúgyártó bizottmány elnökévé nem őt, hanem Kovács Dániel kézdivásárhelyi főbírót választották meg.
November 30-án jött el az első alkalom, mikor Gábor Áron ágyúi éles helyzetben is bevetésre kerültek. A Heydte császári tiszt vezetése alatt Háromszékre benyomuló osztrák sereg igyekezett a székelyek ellenállását letörni, azonban a Hídvég melletti ütközetben váratlanul megszólaló új ágyúk eldöntötték a küzdelem kimenetelét. A székelyek győzelmet arattak! Gábor Áron ágyúi kiválóan helytálltak a császári csapatok számbeli főlényben lévő ágyúival szemben is. Puchner azt hitte, a székelyek valami módon francia tüzérségre tettek szert.
Gábor Áron november végétől a háromszéki hadiüzemek szervezője és vezetője volt; miután pedig a bodvaji kohót feldúlták az osztrákok, Kézdivásárhelyen folytatta az ágyúöntést hűséges bajtársa, Thuróczy Mózes rézműves műhelyében. Itt már nem vasból készültek, mint Bodvajon, hanem beolvasztott harangokból. A falvak lelkesen adták harangjaikat Gábor Áron ágyúöntödéinek. Összesen több mint 60 db 6 fontos ágyút készítettek. Az ágyúkat a Kárpátok hágóinak a védelmére állították fel, illetve Bem tábornok seregéhez osztották be.
A városban a tüzérek kiképzésére iskolát is létesítettek. A tüzéreket is ő képezte ki, először főleg a kézdivásárhelyi diákok közül. Rendíthetetlenül készítette az ágyúkat, képezte a fiatalokat ágyúöntésre és az ágyúk használatára egyaránt tanította őket.
December 24.-én. a második hídvégi ütközetben elszenvedett vereség után azonban a háromszékiek békeszerződés megkötésére készültek, feltételeiket december 28-án bizottmányi ülésen dolgozták ki. A császáriak részéről Heydte őrnagy, tárgyalási alapként elfogadta ezeket, de ő is feltételeket támasztott: többek között a XII. zászlóaljbeli honvédek eltávolítását, az ágyúk megsemmisítését és az önkéntesek felszerelésének átadását.
A január 2-i bizottmányi ülés Árapáti.
A székház nagytermében sokan gyűltek össze.
- Uraim meg kell tárgyalnunk Heydte javaslatát a békeszerződéssel kapcsolatban. – kezdte a szóvivő.
- Szó sem lehet ilyen feltételek mellett a szerződésről! – kiáltott be egy mérges hang a tömegből.
- Nem tehetünk mást, el kell fogadnunk, amit ajánlanak, különben vérfürdő lesz a vége.
- Igaza van! – helyeseltek többen is.
- De uraim, székelyek! Miért adjuk meg magunkat, miért hajtsuk iga alá a fejünket? Vannak ágyúink, vannak katonáink. – szólalt fel Gábor Áron felháborodva.
- Olyan nagy a túlerő, hogy ilyen kevés katonával és néhány ágyúval képtelenség legyőzni. – kiabálta be egy idős katona.
Néma csend követte szavait.
- Javaslom, hogy fogadjuk el a békeszerződést. Szavazzunk. – javasolta a szóvivő.
Több kéz emelkedett a magasba, mint amennyi lent maradt, így el lett fogadva az előnytelen szerződés.
- Gyávák! „Szétlövetem ezt a helyet!” – háborgott Áron, majd dühöngve elhagyta a termet.
Az árapataki szerződést megkötötték, a végrehajtása azonban akadozott: a nép elrejtette a honvédeket, illetve az ágyúk és a felszerelés nagyobb részét. Bem tábornok január közepén üzenetet küldött Háromszékre, és a harc folytatására szólította a székelyeket; ugyanezzel a futárral érkezett Gábor Áron főhadnagyi kinevezése is. Január 15-én Kézdimartonfán felmondták az árapataki szerződést, és Gábor Áront ismét megbízták az ágyúöntéssel.
Gábor Áron minden tőle telhetőt meg tett, hogy minél több ágyút tudjon készíttetni. Nagyon felháborodott, amikor néhány mesterember indokolatlanul magas árat akart felszámolni munkájáért. Az egyik kisebb fegyvergyárban ki is fakadt.
- „Ha a haza mindenekfelett, akkor néhány mesterember se emelje magát a haza fölé. Hanem legyen jelszava: a hazáért mindent a legjutányosabban. Különben azon véleményre vetemedik az ember, hogy némelyek a közálladalmi érdek s politikai okok emlegetését csak saját erszényük töltésére akarják felhasználni.”
Áprilisban, álruhában látogatott Moldvába, hogy személyesen szerezzen értesüléseket az ottani orosz hadmozdulatokról. Ezután, mikor végre akadt egy kis ideje, mivel Gábor Áron már nélkülözhetetlen volt a Székelyföldön, Csány László erdélyi kormánybiztos sürgetésére, Kolozsvárra utazott, hogy ott is a kézdivásárhelyihez hasonló üzemek felállítását irányítsa. Bár számos érv szólt a kolozsvári gyáralapítás mellett és képzett munkaerőben sem volt hiány, a terv végül a gyártás várható gazdaságtalansága miatt nem valósult meg. A következő hetekben Gábor Áron végiglátogatta Nagyvárad és számos kisebb település ipartelepeit, ahol fegyvereket és a gyártás menetét tanulmányozta, illetve ellenőrizte.
Májusban Kossuth Lajos magához kérette.
Kormányzói székhely Debrecen
Az előtérben már várakoztak néhányan, amikor Gábor Áron belépett az ajtón.
Zavartan nézett körbe, majd az egyik ablaknál álló férfiban megismerte egykori katonatársát.
- Üdvözöllek bajtársam. – lépett, kezét feléje nyújtva.
- Örülök a találkozásunknak! Mi járatban vagy? – fogadta el mosolyogva a parolát a férfi.
- A kormányzó hívatott magához. „"Ugyan katona vagyok, de megvallom, csaknem reszkettem midőn Kossuth Lajos kormányzó elnök úrhoz indultam”
- Hát ezzel valahogy én is így vagyok.
A beszélgetés abba maradt, mert nyílt az ajtó és Gábor Áront szólították.
Kossuth Lajos az összes székelyföldi hadigyár igazgatójává tette Gábor Áront, és hatvanezer forintos segélyt utaltatott ki a kézdivásárhelyi gyárnak. Május 31-én ért vissza a Székelyföldre. 1849 nyarán a székelyföldi hadosztály tüzérparancsnokaként folytatta a küzdelmet.
1849 tavaszára kiderült: a Habsburg udvar egymagában képtelen végezni a forradalommal. 1849. április 26.-án Bécs hivatalosan kérte a cári haderő beavatkozását. A cár május 24.-én rendelte el az Ukrajnában állomásozó orosz csapatok intervencióját, amelynek eredményeképpen a cári hadsereg június 20.-án bevonult Brassóba. Hasford altábornagy innen Háromszék ellen fordult, június 23.-án ért Kökös határába.
Az orosz gyalogság Kökös felé nyomult, míg a lovasság megkerülte azt, miközben a székelyek Uzonig hátráltak, ahol a sereg zöme volt elhelyezve. Háromszék önvédelmi hadserege július 2-án ütközött meg a cári csapatokkal. Gábor Áron irányította a tüzéreket. Az orosz támadás hírére még kora reggel futár ment Maksára Gábor Áronhoz, aki vágtatva érkezett a csatatérre. Itt, sorakoztatva 36 ágyúját, az orosz centrumot kezdte lövetni, egyik ütegtől a másikhoz száguldott. Fehér lován feltűnt az ellenségnek és célba vették. Két lovat is kilőttek alóla, míg végül is eltalálta egy ágyúgolyó. Holttestét Maksára vitték, de segédtisztje, Nagy Sándor eltitkolta elestét, hogy „az lehangolólag a küzdő seregre ne hasson.”
A harcok végén Eresztevényben temették el.
A református templom kertjében van végső nyughelye.