Azt hittem...
Azt hittem, ha felnőtt leszek jobb életem lesz.
Egy kedves ismerősöm, számomra megdöbbentő életét mesélte el. Azt kérte, ha megírom keserves életét, se a nevét, se az árvaház helyét ne említsem.
Számomra azért döbbenetes élettörténete, mert eddigi életem során, nem találkoztam árvaházi gyerekkel. Nem volt tudomásom róla, hogyan nevelkedtek és mi történt velük, ha kikerültek az életbe.
Két éves korában árvaházba került. Nincsenek emlékei szüleiről, testvéreiről.
Négyszer került nevelőszülőkhöz.
Az első szülők rövididő után visszavitték az intézetbe, mert a nevelőapja alkoholista volt.
A második nevelőanyja néhány év után a nevelőapa halála miatt vitte vissza.
A harmadik próbálkozás is kudarcba fulladt, mert a tíz éves kislányt nevelőapja molesztálta.
Tizenegy éves korában újabb nevelőszülők vették magukhoz. Dunántúli szép kis községben nőtt fel, járt iskolába, majd nevelőanyja és jövendőbeli anyósa férjhez adták egyik iskolatársához.
Az évek során három gyermeknek adott életet, két fiú és egy kislány büszke anyukája.
Eddig minden rendben lenne, csakhogy a férj alkoholista lett és állandóan verte az asszonyt.
Mindenbe belekötött, ha volt étel az asztalon rájuk borította, ha a tányérjába kiszedték ételt, azért verte meg az asszonyt, mert kiporciózta neki az ételt. Ha üres tányért talált maga előtt, akkor azért járt verés, mert neki nem adnak enni.
Szerencsétlen asszony hiába hívta a rendőrséget, soha sem kapott védelmet, mondván, amíg nem folyik vér, addig ők nem avatkoznak be.
Egyik este a férj úgy megverte szegényt, hogy nem tudott felkelni az ágyból. Betelefonált a munkahelyére, de az igazat szégyellte bevallani.
Ő szégyenkezett, aki egész életében dolgozott, iskoláztatta három gyermekét, akik már felnőtt emberek és mindhárman meg állják helyüket az életben.
Ismerem a gyermekeit, szép, kedves, becsületes, intelligens emberek, anyjuk méltán büszke rájuk.
Apai nagyanyjuk megtagadta őket,” lelenc anyjuk” miatt.
Ritkán látogatták meg elvált nagyanyjukat, főleg az után, hogy az élettársát egy alkalommal a kisebbik fia papának szólította, mivel a többi unoka is így hívta.
A férfi nyakánál fogva felemelte a vékony kisfiút és megtiltotta neki, hogy papának szólítsa.
Ma már felnőtt férfiak, és a nagyanyjuk megköveteli tőlük, hogy odajárjanak és segítsenek nekik a házkörüli munkákban.
Arra, kérdésemre, hogy miért tűrte a verést, a megaláztatást ennyi éven keresztül, azt válaszolta:
- Hova mehettem volna három kicsi gyerekkel, se anyám, se apám? Azt hittem, ha felnőtt leszek jobb életem lesz. Tévedtem.
M Szolár Judit
2011-05-16